Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Kolompár Orbán pártelnök bejelentése szerint nem állít országos listát az MCF Roma Összefogás Párt a választásokon, de a párt két vezetője becsületből megméretteti magát.
Kolompár azt mondta: bár nagyon sok ajánlószelvényt gyűjtöttek, azért nem állítanak országos listát, mert gazdaságilag nem tudnak versenyezni a nagy pártokkal. Így Kolompár Orbán Ózd térségében, Balog József elnökhelyettes pedig a nyírbátori térségben indul egyéni képviselőként, saját pártjuk színeiben.
A politikus kijelentette: az ajánlószelvényeket megsemmisítik, nem adják át azokat más pártoknak, viszont az MCF elnökségének jövő heti ülésén döntenek arról, mely politikai tömörülés mögé sorakoznak fel a választásokon a mögöttük álló 50 ezer szavazattal.
A roma politikus az Országos Cigány Önkormányzat Dohány utcai székházának teraszán újságírók előtt a kötegekben lévő, kitöltött cédulákat egy kerti grillezőbe dobta, ahol azokat rögtön meg is gyújtották. Közlésük szerint több mint 23 ezer szelvényt semmisítettek meg így.